In memoriam id. Várkonyi László (1929–2026)
Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk id. Várkonyi Lászlótól, a magyar világítástechnikai szakma kiemelkedő és iskolateremtő alakjától, aki életének 97. évében távozott közülünk. Halálával a hazai fényforrásfejlesztés és világítási kultúra egy olyan meghatározó alakját veszítettük el, akinek munkássága generációk számára jelentett igazodási pontot.
Id. Várkonyi László 1929. november 6-án született Balatonalmádiban. Középiskolai tanulmányait a Veszprémi Piarista Gimnáziumban végezte, ahol már fiatal korában mély érdeklődéssel fordult a természettudományi és műszaki ismeretek felé. Felsőfokú tanulmányait előbb a Szegedi Tudományegyetemen, majd a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatójaként folytatta, ahol 1955-ben szerzett fizikusi diplomát.
Szakmai pályafutásának gerincét a nagy múltú Egyesült Izzó jelentette, amely patinás vállalathoz 1954-es belépésétől kezdve egész aktív életében mindvégig hű maradt. Pályáját a Fénycsőgyártásban kezdte üzemmérnökként. A történelem viharai az ő életútját is alakították: a forradalom után, mivel tagja volt a Munkástanács 15 fős Elnökségének, 1957-ben büntetésből a Fejlesztési Főosztályra helyezték átt. Ez a kényszerű áthelyezés azonban a magyar világítástechnika rendkívüli szerencséjévé vált, hiszen teljes alkotóerejét és szakmai elhivatottságát a kutató-fejlesztő munka szolgálatába állíthatta.
Tevékenységét, egész mérnöki pályáját a lankadatlan fejlesztő és kutató munka határozta meg. Alkotó tevékenységében mindvégig meghatározó szerephez jutott az alkalmazástechnika és a célszerűség. Minden felmerülő szakmai feladatot a technológiát kiválóan ismerő fizikus szemléletével közelített meg, és következetesen az egyszerű, elegáns megoldásokat kereste. Ennek a rendkívül termékeny, gyakorlatias szemléletnek lett az eredménye a több mint húsz szabadalom, amelyek közül a legjelentősebbek a halogén töltésű izzólámpák gyártástechnológiájával voltak kapcsolatosak. Az ő kiemelkedő munkásságához kötődik többek között a H4 autólámpa típus hazai kifejlesztése és teljes gyártástechnológiája is. Emellett jelentős fejlesztő tevékenységet folytatott speciális rendeltetésű fényforrások létrehozása érdekében, valamint ő végezte azokat az alapvető kísérleteket is, amelyek a fémhalogénlámpák későbbi hazai kidolgozásához vezettek. Kimagasló műszaki eredményességét annak idején kétszer Kiváló Feltaláló miniszteri kitüntetéssel is elismerték. 1991-ig – nyugdíjba vonulásáig – gyakorlatilag valamennyi Tungsram gyártmányú új izzólámpa típus az ő szakmai tevékenységi köréhez tartozott.
Jó érzékkel és biztos kézzel alkalmazta a legkorszerűbb technológiákat, s az elért kutatási és gyakorlati eredményeket mindig szívesen, önzetlenül osztotta meg másokkal. Elkötelezetten oktatott és tanított szakmunkásokat, munkatársakat és külföldi szakembereket egyaránt. Aktív részese volt a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán indult szakirányú képzés intézményi kialakításának, amelyhez oktatási jegyzetet készített és évtizedeken átívelő magas színvonalú oktató munkát végzett. Emellett meghívott előadója volt a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán folyó szakmérnök képzésnek is. Még aktív, „Tungsramos” éveiben rendszeres és közkedvelt előadója volt a Világítástechnikai Állomásnak, ahol az új fényforrások ismertetése és alkalmazástechnikája volt a meg-megújuló, szakmai közérdeklődésre számot tartó témája.
Annak érdekében, hogy majd nyugdíjas éveiben se szenvedjen csorbát alkotó kedve, 1985-ben saját erőből létrehozta a CANDELA Kft.-t. A vállalat elsődleges feladatául a hazai világítási kultúra fejlesztését, a világszínvonalat képviselő termékek előállítását és a kompromisszummentes megbízhatóságot tekintette. Előadások hosszú során át ismertette meg a hazai szakemberekkel a törpefeszültségű világító rendszerek tervezését, alkalmazását és üzemeltetését egyesületi, kamarai és a tervezőintézményi szinteken egyaránt. 1993-ban egy saját tervezésű, rendszer jellegű lámpatest-család sikeres megvalósítását Innovációs Díjjal ismerték el.
A szakmai közéletben is fáradhatatlanul dolgozott: 1985 óta volt egyéni tagja az Elektrotechnikai Egyesületnek. Kiemelkedő érdeme, hogy 19 magánszemély közül egyik alapítója volt a Magyar Világítástechnikáért Alapítványnak. Ez az alapítvány tette lehetővé, hogy a „Világítástechnikai Állomás” sajnálatos megszűnése után a szakma széles körű összefogásával a „Világítás Háza” megvásárlásra kerülhessen, így új, biztos és méltó otthont adva a teljes magyar világítástechnikai szakmának.
A magyar világítási kultúra fejlesztése érdekében kifejtett sok éves, áldozatos munkásságának elismeréseként 1995-ben Déri-díjban, 2005-ben Sziráki-Gergely díjban, 2010-ben pedig Urbanek-díjban részesült. Várkonyi László azóta is több, szinte dokumentáció értékű, illetve tényfeltáró jellegű írásával örvendeztetett meg bennünket, szakembereket. Ezek az írások egy egész kort és annak technikatörténetét örökítették meg hűen, s így értékes szellemi örökségként fennmaradnak utódainknak.
Személyesen is hálával tartozom neki, még hallgatóként, többek közt az általa is írt tankönyveiből tanultam a világítástechnika alapjait. Később véletlenül pont abból a H4 autófényszóróizzóból írtam az első szakdolgozatomat, amit korábban ő fejlesztett. A diploma megszerzése után ismertem meg személyesen, majd nála kezdtem a mérnöki pályafutásomat és tizenöt éven keresztül dolgozhattam az általa alapított CANDELA cégben. Ez alatt a másfél évtized alatt rengeteget tanultam tőle a világítástechnikáról, a mérnöki hivatásról, a fejlesztői szemléletről, valamint az oktatói és a mérnöki alkotó munkáról. Emlékét és tanításait tisztelettel, büszkeséggel és múlhatatlan hálával őrzöm.
A temetés időpontját és helyszínét a gyászoló család a későbbiekben hozza nyilvánosságra.